Az ergonómia egyszerûen fogalmazva “a dolgozó és a munkakörnyezet közötti kapcsolat tanulmányozása.” Ez a szó a görög “ergos” szóból származik, ami munkát jelent, és a “nomos” szóból, ennek jelentése törvény. Látszólag a munkakörnyezet minden tényezõje az ergonómia tudományába tartozik:
1. Fizikai környezet

- Hõmérséklet
- Megvilágítás
- Zaj
- Berendezés
- Személyes tér
- Helyes testtartás

2. Munkaszervezés és feladatok

3. Pszichológiai és szociális környezet

- munkaerõ kereslet
- személyes kapcsolatok
- munkakapcsolatok
- a dolgozó egyéni tulajdonságai (fizikai, pszichológiai)

Az ergonómia legfontosabb alapelve, a munkakörnyezetet úgy megtervezni, hogy az találkozzon a dolgozó igényeivel. Ideális esetben, a munkakörnyezet elég rugalmas ahhoz, hogy minden személy egyéni igényeihez alkalmazkodni tudjon. Ha a munkakörnyezetet nem így tervezik meg, a dolgozónak kell alkalmazkodnia ahhoz. Az emberi alkalmazkodó képesség sajátos tulajdonsága, hogy bármilyen szélsõséges munkakörülmények között képes elvégezni a feladatát. Azonban ennek az alkalmazkodásnak költségvonzata is van: egészség és a jó közérzet csökken, ezáltal a feladatot nem teljesíti, illetve a munka minõsége romlik. Az egyénre ható tényezõkön kívûl magára a szervezetre is közvetlen és közvetett hatásaikkal és költségeikkel is kell számolni: megnövekedett egészségbiztosítási költségekkel, kompenzációs díjak, szabadságok, forgalom és csökkent termelékenység.

Ha valamely tevékenység végzése közben a világítás nem megfelelõ, a szem izomzata idõ elõtt kifárad. Túlzott igénybevétel esetén a szem elfáradása nem korlátozódik csupán a müködtetõ izmokra, hanem fokozatosan átterjed a környezõ izomzatra is. A szem elfáradása után fejfájás, idegesség, majd teljes szellemi és fizikai elfáradás jelentkezik, amely a teljesítmény leromlásában is megnyilvánul.

A szem idõ elõtti elfáradásának és egyben a teljesítménycsökkenésének elsõdleges okai:

    - a gyenge megvilágítás,
    - a túlzott fénysûrûség, amely káprázást okoz,
    - a túlzottan nagy kontraszthatás,
    - a nem megfelelõ színellentét a tevékenység tárgya, eszköze és a környezete között.

Mindezek alapján könnyen belátható, hogy mind az ember maximális teljesítménye, mind pedig a kényelme azt követeli meg, hogy a megvilágítás kialakításában nagyfokú változatosságnak kell érvényesülnie. Ezek közül kiemeljük a fényerõsség, valamint a szín- és árnyékviszonyok fontosságát a tárgyak nagyság- és távolságbecslése és megkülönböztethetõsége érdekében. Fontos alapelv, hogy a fény a tárgyra, így pl. a munkavégzés helyére irányuljon, míg a környezõ felületek kevesebb, de elégséges megvilágítást kapjanak.
A megvilágítással kapcsolatos objektív, pl, munkavégzési követelményeket és az egyéni igényeket legrugalmasabban kielégítõ megoldás az, ha a világítótestek fényét és irányát az érintettek maguk szabályozhatják, illetve módosíthatják. Elõ kell tehát segíteni azt, hogy az emberek saját megvílágítási körülményeiket minél inkább befolyásolhassák.
A munkatevékenységek nagy része mesterséges környezetben, épületekben történik. A mesterséges megvilágítás ugyan nappallá változtatja az ablak nélküli helyiségekben az éjszakát, és az éjszakaí munka világosban végezhetõ, ugyanakkor a megvilágítás mindig ugyanolyan, és nem változik sem a nap állásával, sem pedig az évszakok változásával. Minél kevesebb természetes fény kerül a munkahelyekre, annál inkább jellemzõ ez a helyzet annak összes következményével együtt.
A fõ kérdés az, hogy hogyan lehetséges ezeket a mesterséges világítással gyakran együtt járó hátrányos tényezõket a fények és a színek tudatos alkalmazásával csökkenteni és a természetes környezethez hasonló munkafeltételeket teremteni. Ezen túlmenõen olyan megvilágítási viszonyokat kell teremteni, amelyek az adott látási feladatnak megfelelnek.

A világítás terminológiája

A megvilágítási szint: az a fénymennyiség, ami a felületre esik és lux (metrikus) és foot-candles (angol) –ban mérik.
10 lux = 1 foot-candles
Fényesség: kibocsátott fény mennyiségének vagy a felületrõl visszatükrözõdött fény mérése. Mértékegysége: candle/nm.
Visszatükrözõdés: a fénynek a felületrõl való visszatükrözõdésének a mérése. Egy fehér lap visszatükrözõdése 80-90%, míg fekete lapé közel nulla.
Fénysûrûség: ezt a világítóeszközökre alkalmazzák, mint pl.: lámpák, reflektorok, stb.
Kontraszt: két terület közötti fénysûrûség különbségét jelenti.

A tudomány négy világítási tényezõ ellenõrzését tartja szükségesnek:

- Fény mennyisége
- Élesség
- Tükrözõdés
- Csillogás
 

A kialakításra vonatkozó javaslatok

Az embereknek a munkahelyen való jó fizikai és pszichikai közérzetét a következõ megvilágítási tényezõk befolyásolhatják lényegesen:
    - a megvilágítás erõssége,
    - a fényesség eloszlása (ez a megvilágítás sûrûségeloszlása),
    - a vakítás, illetve a visszatükrözõdés,
    - a fény iránya és az árnyéka,
    - a fény színe és a színvisszaadás.
Az idevágó szakirodalom szerint az elfáradás mértéke függ a megvilágítás erõsségétõl, a növekvõ megvilágításerõsség mellett a teljesítmény növekszik és a balesetek száma csökken, illetve a selejt kisebb arányt képvisel, és ily módon javul a végzett tevékenység minõsége. Az alábbiakban megtalálható, hogyan lehetséges olyan kellemes megvilágítási viszonyokat teremteni, amelyek a szem számára könnyebb feladatot jelentenek, mert csökkentik a fáradtság jelenségeit, és amelyek javíthatják a tevékenység végrehajtása során a jó áttekinthetõséget.

 

A megvilágítás erõssége

A ábrán látható, hogy az idõsebb embereknek a fényigénye nagyobb, mint a fiataloké. Minél nagyobb mértékû az általános megvilágítás, annál kisebb ez a különbség.
Egy adott teljesítményszint eléréséhez és a fáradtság, valamint a hibák elkerüléséhez olyan sémát fejlesztettek ki, amelyben a különbözõ látással kapcsolatos feladatoknak három döntõ kritériumát egyértelmû kapcsolatba állították egymással (azonos idõtartamra vonatkoztatva). Ezek a kritériumok a kontraszt, az objektum nagysága - a látástávolságra vonatkoztatva - és a megvilágítás erõssége. A szükséges megvilágítási erõsség az objektum nagyságából adódik. A diagramból látható, hogy kisebb tárgyak esetén, amelyeknek csekélyebb a kontrasztja, viszonylag nagyobb világítás-erõsségekre van szükség. Minél nehezebb a látási feladat, minél kisebbek a részletek és minél csekélyebbek a kontraszt, annál inkább növelni kell a megvilágítás erõsségét. Sebészeti operációknál pl. - ahol mindezek a feltételek fennállnak - ennek megfelelõen 5000 Lx vagy még e feletti megvilágítás erõsségekre van szükség.

A megvilágítási sûrûség eloszlása (kontrasztlvilágosság megoszlása)

Jelenlegi uralkodó vélemények szerint a munkahelyen a következõ kontrasztok átlépése nem célszerû:
    - a tárgy és a munkafelület között 3:1 - a tárgy és a környezete között 10:1
    - a fényforrás és a környezete között 20:1.
A megvilágítási sûrûség különbségei lehetõleg ne legyenek túl nagyok, azért, hogy a szem alkalmazkodás következtében ne kényszerüljön túl nehéz feladatra. Amennyiben például egy 0,2 reflexiós értékû sötét asztallapon 300 luxnál fehér papírnál a reflexió mértéke 0,9 értéket jelez, ez esetben nagyon különbözõ megvilágítási sûrûség arány adódik. A kontraszt túl nagy (4,5:1), és ez csupán világosabb asztallap alkalmazásával csökkenthetõ. A megvilágítási sûrûség eloszlása különösen problematikus lehet pl. a CAD (számítógéppel támogatott tervézés) munkahelyeken. Ezeknél különbözõ papírrajzokat kell az asztallapon olvasni és egyidejûleg a képernyõn lévõ rajzokat feldolgozni. A képernyõ tartalmának felismerése a viszonylag sötét környezõ világítás esetében könnyebb, mint a világos háttér esetében. A papírrajzoknál ez fordítva van. A képernyõs munkahelyek megvilágításánál éppen e különbözõ követelmények miatt jelentõs nehézségek jelentkeznek. Megfelelõen méretezett környezetvilágítás mellett a speciálísan árnyékolt munkahelyi világítások meglehetõsen nagy tervezési és kialakítási ráfordítást igényelnek.
 

Fényigény az életkor függvényében különbözõ megvilágítási erõsségeknél	A megvilágítás erõssége, az objektum nagysága és a kontraszt	Káprázás és fényvisszaverõdés

 

A káprázás és a reflexió

Káprázásról akkor beszélhetünk, ha a fényforrások fénye vagy a tükrözõdõ felületekbõl a fény a szembe jut. A szembe jutó szórt fény átkerül a szem kötõhártyájára, rávetül annak képére, és csökkenti annak kontrasztját. A vakítással szembeni érzékenység a kor elõrehaladtával növekszik.
A tevékenységi feltételek kialakításánál ügyelni kell arra, hogy a világítótestek révén közvetlenül ne kerüljön fény a szembe. Például a képernyõs munkahely esetében meg kell próbálni megakadályozni azt, hogy a környezeti világításnak egy fénynyalábja, mint reflexió (fényvisszaverõdés) jelenjen meg a monitor felületén. A világos ruházat, a világos asztallapok, a tükrözõdõ válaszfalak vagy ablakok a kedvezõtlen monitorelhelyezés esetén visszatükrözõdnek a képernyõn és emiatt jelentõsen megnehezítik a látási feladat ellátását.

A fény iránya és az árnyékoltság

A plasztikus látáshoz a környezet helyes érzékelése érdekében fényre és árnyékra van szükség. A fény és az árnyék nagyon fontos az érzékelés szempontjából. Minél szórtabb a világítás, minél kevésbé irányult a fény, annál nehézkesebb a térbeli érzékelés. Eltünnek a felület egyenetlenségek, hogyha például a napot eltakarják a felhõk, és emiatt veszíti el sok síelõ a tájékozádási képességét. Egy adott irányból való erõteljes fénybeesés (például ablak) segítségével jön létre a megfelelõ árnyékképzõdés. Az erõsen kötegelt fényben (sugárzás esetében) olyan mély árnyékok képzõdnek, amelyek a tájékozódás szempontjából fontos tárgyak egy részét elfedik, és íly módon balesetveszélyt jelentenek.

 

A fény színe és a színvisszaadás

A fény színe jelentõs befolyást gyakorol a térérzésre, A túl hideg fény barátságtalan, túlságosan rideg, technikai. A színes fényforrások megnehezítik a különbözõ színminták és a színkülönbségek megkülönböztetését. A legjobb színvisszaadási értéket azok a világítótestek adják, amelyeknek a folyamatos színképe a nap fényéhez hasonlít.

A hosszú, ismétlõdõ mozgásokhoz és a feladathoz szükséges erõhöz sok probléma kapcsolódik.
A következõ testrészek vannak a munka során leggyakrabban igénybe véve: hát, kar, kéz, nyak, vállak, csukló.
A hátfájások akkor fordulnak elõ, amikor a dolgozó egyáltalán vagy csak kevésbé állítható széken, illetve munkaállomáson dolgozik és ebben a pozícióban tölt el hosszú idõt.
 

Fej/Nyak:       Maximum: 30° elõre hajlításnál (A)       Maximum: 20° csavarás (B)  Könyök:       Munka közben  70 - 135° (C)       A könyököknek ellazulva kell tartani a felsõtesthez képest Kéz/csukló:       Alkarnak, csuklónak, és a kéznek kényelmes helyzetben kell lennie Felsõtest/comb:      90 - 120° (D)  Comb/Térd:       60 - 90° (E)

A következõ fõ járulékos tényezõket különböztetjük meg:
    - statikus testhelyzet, - ami az izomfeszültséget okozza – energiát igényel, és lecsökkenti az izmokban a vér áramlását
    - Az ismétlõdõ mozgások, amelyek a fáradtságot okozzák
    - Helytelen látási tényezõk, tükrözõdés, árnyékok
    - Túl magas vagy alacsony munkaállomások; a tárgyak asztalra való felhelyezésére van szükség, illetve a tárgyak nincsenek könnyen elérhetõ távolságban
    - A helytelenül állítható székek, amelyek nyomást gyakorolnak a láb alsó részére és lecsökkentik a vérkeringést Forrás:www.erg.bme.hu

A stress forrása az izomzati feszültségek és fájdalmak, amelyeket a rosszul megválasztott berendezés vagy a jó berendezések rossz használata okozza. Ez leginkább a hátfájdalmakban jelenik meg, amit rosszul tervezett székek, vagy bár jól tervezett de rossz ülõhelyzetben használt székek okozzák.

Fontos, hogy idõt szakítsunk a kényelmes munkakörnyezet kialakítására, pl.: ha tudjuk, hogy mindennapjaink nagyrészét egy bizonyos székben ülve töltjük, akkor megéri megbizonyosodni arról, hogy ez nem fog fájdalmat okozni, illetve károsítani testünket.
Ha számítógéppel dolgozunk, akkor érdemes meggyõzõdni arról, hogy a monitor és a billentyûzet kényelmesen van elhelyezve.

Az emberek fontosnak tartják, hogy elegendõ személyes terük legyen a munkahelyükön és otthon is.
Más emberek is okozhatnak stresszt, ha hívatlanul lépnek be az egyén személyes terébe.
A személyes tér felállításának ideális módja, ha saját irodával rendelkezik, amelyben ellenõrizheti a belépést. Ha ez nem lehetséges, akkor a tereket korlátozhatja bútorokkal, berendezésekkel, térelválasztókkal.
Abban a nem kívánatos helyzetben ha ilyen nem áll rendelkezésére, akkor személyes tér érzését keltheti, ha az egyén a személyes tárgyaival veszi körül magát.

A zaj azoknak a hangoknak az összessége, amelyek együtt kellemetlenül és fárasztóan hatnak az ember közérzetére, és bizonyos feltételek között egészségkárosodást, leggyakrabban halláscsökkenést idéznek elõ. Becslések szerint az emberek csaknem negyede szenved a zaj miatt. A zaj miatt bekövetkezõ nagyothallás a leggyakoribb foglalkozási betegségek közé tartozik. A zaj nemcsak sok ember munkatevékenységét kíséri végig, hanem szabad idejét is. Az emberi szervezet ugyanakkor a zajhullámokkal szemben kevés védelmet tud nyújtani a hallószerveknek. Ellentétben a fénnyel, amely a természetben is viszonylag nagy ingadozásokat mutat, amelyhez a szem kitûnõen tud igazodni, a természetben nem ismertek a különbözõ sajtoló és alakító szerszámok, a fûnyírók és lökhajtásos repülõk zajai és ennek megfelelõen nincs is megfelelõ alkalmazkodó mechanizmus.

A természetben a nagy zaj általában katasztrófák esetén és a legnagyobb életveszélyeknél jelentkezik, ezek ha úgy tetszik, az egyes ember életében igencsak ritkák. A zajnak a leküzdése a munkahelyeken különösen fontos feladat. Ennek már el kell kezdõdnie a különbözõ feldolgozó gépek konstrukciójának, a gyártandó termékeknek, a térbeli környezetnek a kialakításánál és a foglalkoztatottak helyes viselkedésének a megtanításánál.
A zaj zavaró, károsító hatását a hangok fizikai paraméterei, az ember fizikai és pszichikai adottságai együttesen határozzák meg. A hallásérzetet leginkább befolyásoló tényezõk: az adott helyiség általános zajszintje, a hang periódusos (szabályos) vagy rendszertelen (szabálytalan) jellege; a hang várható vagy elõre nem várt volta; gyakorisága; a hang magassága; a hallószerv állapota. Az emberi fül az 1000 és 4000 Hz közötti hangokra fokozottabban érzékeny. E határok között a legalacsonyabb a hallás-, a legmagasabb a fájdalomküszöb. E frekvenciahatárokon belüli zaj esetén meg kell vizsgálni a beszéd érthetõségét is.
A zaj sok tevékenység végzésének gyakori kísérõjelensége, amely fõként a mûszaki-technológiai folyamatból ered. A munkahelyeken a legnagyobb zajforrások többnyire az egyes energiaellátó (kompresszor, generátor) és szellõztetõ berendezések.
Bármely tevékenység tervezése során nem elég csak arra törekedni, hogy a zaj az egészségi károsodást hallásromlást) okozó, hatóságilag elõírt szint alatt legyen, hanem a pszichológiai megfontolásokra is figyelemmel kell lenni. A zajszintnek olyannak kell lennie, hogy ne nehezítse az ember figyelemkoncentrálását, hogy ne idegesítse, és hogy elég alacsony szintû legyen ahhoz, hogy az emberek beszélgetni tudjanak egymással. Ha ez utóbbi nem teljesül, az különösen a csoportos munkavégzést akadályozza. Ebbõl következik az is, hogy a különbözõ munkaszervezeti formák közötti választást a berendezések okozta zajszint is lényegesen befolyásolja, ha azt teljesen megszüntetni vagy csökkenteni nem tudjuk.
 A zaj csökkentése érdekében a legjobb megoldás, ha magát a zajforrást küszöböljük ki, de kielégítõ megoldást jelenthetnek a különbözõ szerkezeti változtatások (pl. léghûtés helyett vízhûtés alkalmazása), vagy csökkenthetjük a zajt úgy is, hogy megakadályozzuk a terjedését hangszigeteléssel (hangelnyelõ burkolatok, válaszfalak telepítésével). Ha ezekre nincsen lehetõség, akkor vagy a zajos térben való tartózkodást kell csökkenteni, vagy jó minõségû védõeszközökrõl kell gondoskodni. (Például a frissítõket kiszolgáló automaták mellett ott vannak a fülvédõ vattákat adagoló automaták is.) Ezenkívül a dolgozók részére biztosítani kell csendes, illetve a munkahelynél kevésbé zajos pihenõhelyiségeket is.

Amikor a klímáról van szó, sokan csupán a hõmérsékletre gondolnak. Egy helyiségben a klímát azonban négy tényezõ együttesen határozza meg. Ezek a következõk:
    - a levegõ hõmérséklete,
    - a levegõ páratartalma,
    - a levegõ mozgása,
    - a sugárzás útján megvalósuló hõcsere.
Ezek közül elsõsorban a hõmérséklet a meghatározó tényezõ, míg a másik három csak módosító szerepet játszik. Az a klímaérték, amelynél az ember kellemesen érzi magát, egyénenként különbözõ, és az elõzõekben felsorolt tényezõkön kívül nagymértékben függ a végzett tevékenység jellegétõl (pl. ülõ vagy álló helyzetben végzett kézi munka, szellemi tevékenység vagy nehéz fizikai munka) és az egyes emberek fizikai és pszichikai adottságától, illetve érzékenységétõl is. Kerülni kell az egyidejû hõhatás melletti nagy .izomerõt igénylõ mozdulatokat. Mûszaki intézkedésekkel biztosítani kell a helyiségek huzatmentes szellõzését és a sugárzó hõ elleni megfelelõ védelmet.
Ha ezekre a megelõzõ intézkedésekre nincs lehetõség, és így a klimatikus viszonyok az egészségügyi elõírások által megszabott határokon kívül esnek, akkor a klímahatások expozíciós idejét kell csökkenteni, pl. idõszakonkénti megszakításokkal (pihenésekkel). A hõhatások elleni védelmet különleges védõeszközökkel és védõruhákkal is biztosítani lehet. A klímakérdések megoldása a specialisták feladata.

Az irodai levegõztetõ rendszerek gyakran egységesek, és nem igazíthatóak a dolgozók igényeihez.
A számítógépes állomások, a fénymásolók és egyéb hõtermelõ berendezések növelik az irodák hõmérsékletét.

Az irodai dolgozók hatékonyságát lehet növelni az alábbiakkal:

    - az árnyékolástechnikát megfelelõen alkalmazva, a napfény útját kontrollálva
    - helyesen öltözködni az irodai viszonyokhoz
    - ventillátor használatával, illetve légkondícionálóval növelve a levegõ áramlását.